Hagyományos kínai orvoslás története

acupuncture-traditional-chinese-medicineA hagyományos kínai orvoslás (HKO) eredete feltehetőleg az i.e. 10000-4000 közötti időből származik Pekingből, amikor olyan hegyes köveket, állati csontokat ún. bian-okat találtak, amivel a test meridiánjainak a pontjait kezelték. Kb. i.e. 3000-ben csont- és teknőspáncélon írásos formában találtak leleteket, amik a gyógyításról szólnak. Bronztű, majd i.e. 500-tól vas-, ezüst- és aranytűt használtak. Körülbelül i.e. 3. században jelent meg a Sárga Császár Belső Könyve, amit párbeszédes formában írtak. Ebben a könyvben többek között megismerkedhetünk a yin-yang elmélettel, az öt elem tanával, leírja a kórokokat, a meridiánokat, a szervek élettanát, kórélettanát. Kitér az ember és a természet kapcsolatára, a mikro- és a makrokozmosz viszonyára.

I.sz. 200 körül leírják a különféle tűmanipulációs technikákat és a fájdalomcsillapító gyógynövényeket. I.sz. 280-ban megjelenik az Alapkönyv, amiben a pulzusdiagnosztikát mutatták be. 581-907  között kezd az orvoslás tagolódni. A pekingi egyetemnek négy orvosi és egy gyógyszerészeti ága alakult. 900 körül a császár orvosi minisztériumot hozott létre. Az orvosi könyveket az állam adatta ki. 1644-1840 között verses formában született könyv (Az orvostudomány aranytükre) a kínai orvoslás alapjairól, amit a ma napig tanítanak a hagyományos kínai orvosi egyetemeken. A nyugati civilizáció betörésekor (ópiumháború) javarészt a nép számára maradt fennt a kínai orvoslás, mivel kuruzslásnak minősítették. Egyre elterjedtebbé vált a nyugati medicina ez idő alatt. Majd csak 1950 után kezdik újra elismerni, egyetemeken oktatni és kutatni Kínában a HKO-t és az akupunktúrát.